Félre a konvenciókkal!

Viccesek a sztereotípiák, hiszen legtöbbször némi igazság lapul mögöttük, azonban javarészt túlzásokra épülnek. Most egy olyan művészt mutatunk be, aki abszolút nem felel meg azoknak az elképzeléseknek, amelyet megjelenése alapján róla, illetve úgy általában egy gyűjtőről gondolnánk. Szinte minden téren feszegeti a társadalom által ránk szabott szürkeség korlátait. Szerencsénkre mindez szeretett Porschéival kapcsolatban is igaz, amelyek így még az eredetinél is jobban vezethető, élvezhető, megcsodálható és szerethető művészeti alkotásokká válnak a keze alatt.

Milyen a tipikus Porsche-tulajdonos? Öltönyös, középkorú úriember, aki hétvégén a munkanapok feszültségeinek levezetésére előkapja zuffenhauseni játékszerét? Vagy fiatal srác, aki jól szituált szüleitől kapott középmotoros roadstert? Sikeres vállalkozó, aki motorcsónakját húzza a szabadidő-autóval? Nyilván lehetne még sok általánosított példát hozni ilyen vagy olyan tulajdonosok alapján – ahogy ez minden márkánál igaz. Egy azonban biztos, szinte minden Porsche-tulajdonos Porsche-rajongóként kezdte, mégpedig egészen kis gyermekként. Lényege szerves részévé vált ez a szenvedély attól a pillanattól kezdve, hogy először meg tudta különböztetni egymástól az autókat, és édesapja legnagyobb büszkeségére kimondta, hogy „porse”. És ez a tűz nem lankadt még a lázadó tinédzserkorban sem, éjszakai álmaiban, sőt, az ébren merengéssel töltött pillanatokban is a falra tűzött poszteren szereplő farmotoros sportkocsi került elő újra és újra – miközben a kedvenc bandák és a szívszerelmek az idők során folyton változtak. Hogy aztán felnőve milyen emberré váltak, milyen sztereotípiákhoz hasonlítanak esetleg, az ebből a szempontból már nem számít, hiszen a Porsche típusai iránti rajongás összeköti őket. Lehet, később a 911 valamelyik generációját birtokló üzletember lesz a gyermekből, esetleg névtelenségbe burkolózó gyűjtő, aki utcán használja 962C versenyautóját vagy olyan valaki, aki minden pillanatot annak teljességében tud megélni. Esetleg éppen egy önmagát „rock-and-roll hajléktalan pasashoz” hasonlító, brit származású divattervező, aki ma az egyik legjobban körülrajongott Porsche-szobrász…

Magnus Walker

Bővebben

Laposorrú

Nem bírunk szabadulni a nyolcvanas évek varázsától! Egészen különös évtized ez, amelyben a popzene eléri csúcspontját (ez nem vitatéma, hanem zenetörténelmi tény:), minden korábbinál harsányabbak és vadabbak a színek, a frizurák, a ruhák – és természetesen ebből az autók sem maradhattak ki.

Gondoljunk csak bele, milyen visszafogottá váltak a kilencvenes évek a ’80-asok után! Akár a divatot vagy a zenét vesszük, akár az autógyártást, mindenhol sokkal jobban tetten érhető a racionalizmus. Az előző évezred utolsó előtti évtizedének vadromantikáját mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Porsche esetében ez a korszak az utánozhatatlan 959-cel, az egyik első és egyúttal talán minden idők egyik legkülönlegesebb szupersportautójával tetőzött. Ám természetesen nem a 959 az egyetlen zuffenhauseni vadló, amely tökéletesen visszaadja a korszellemet – íme, a „laposorrú” 930-asok non plus ultrája!

Porsche 911 Turbo Cabriolet (930) Flachbau

Bővebben

Vissza a gyökerekhez

Folytatjuk az összkerékhajtású Porschék sorát, a korai járművek előremutató eredményei után a nyolcvanas évek legendás szupersportautójával. Hiszen a 959 az a típus, amely visszahozta ezt a hajtásmódot a márka életébe, és alapvetően meghatározta a 911-es máig felívelő jövőjét.

Porsche 959

A Porsche 959 Sport, a „hagyományosnál” száz kilogrammal könnyebb, egyebek mellett a jobb oldali visszapillantó tükör, a központi zár és a motoros ablakmozgatás elhagyása jóvoltából

Másvilágról jött 911-ként is emlegették a Porsche 959-et, hiszen csak nagy vonalakban hasonlított a kortalan ikonhoz, ugyanakkor egyértelműen előrébb járt azon az úton, amit a 911 kitaposott – Marty McFly-nak valószínűleg úgy magyarázná Doki, hogy egy alternatív idősíkból származott a 959.

Bővebben

Francia kapcsolat

Mi a közös a Porsche 914 és a francia szupervonat, a TGV prototípusában? Elsőre talán nem sok hasonló jellemzőt tudnánk felsorolni azon kívül, hogy mindkettő gyors. Pedig ezen túl is akad még kapocs a német és a francia járműipar büszkeségei között, nem csupán a narancsszínű fényezés…

Francia kapcsolat

Bővebben

Közlekedés Porschéval, másképp

Szerteágazó tevékenységi köre jóvoltából – szellemiségén túl – a valóságban is az ipar és hétköznapjaink szinte minden területén jelen van a Porsche név.

Hétköznapjaink minden területén? Ez talán nekünk, magyaroknak kissé túlzás, egyes országokban viszont valóban igaz. Ráadásul nem csupán a tehetősebbek számára természetes, hogy például Porsche órát, ruhaneműt hordanak, Porsche tárgyakat használnak, és Porsche játékon játszanak gyerekeik, no, meg persze nap mint nap Porsche járművel közlekednek. Bizony, egyes országokban, némely helyeken bárki közlekedhet Porschéval, ha akar!

Porsche Design termékek kötött pályán

Az osztrák Porsche Design Studio jó kapcsolatot ápol a Siemens bécsi részlegével, így a sínen guruló Siemensek nagy részének megjelenéséért a Porsche felel

Bővebben

Biztos lábakon a T 80

Már a versenyautók sem arról híresek, hogy egyszerű vagy könnyű elvárásokat kell teljesíteniük. A sebességi rekordok felállítására épített egyedi járművek pedig még e száguldó masináknál is különlegesebbek. Ám a Ferdinand Porsche vezetésével kifejlesztett T 80 még ezt az elitet is felülmúlja – talán az egyik legambiciózusabb jármű, ami valaha készült!

Előző történetünk végére érve talán kicsit többet megismerhettünk Ferdinand Porsche mérnöki zsenialitásából, hiszen immár tudjuk, hogy az elektromos és hibrid járművek pionírja, és attól sem ijedt meg, ha egy korábban nem létező járműkategóriát kellett megalkotnia. Egyébként az első világháború vége felé az Osztrák-Magyar Monarchia érdekében végzett fejlesztéseiért a bécsi Műszaki Főiskola tiszteletbeli doktori címét adományozták neki – többek között éppen a Landwehr-Zug erényeit elismerve.
Az Austro-Daimlernél, illetve később a Daimlernél, majd az 1931-ben alapított mérnöki irodája (Dr. req. h.c. F. Porsche GmbH, Konstruktionen und Beratungen für Motoren und Fahrzeugbau) révén a következő két évtizedben számos versenyautót épített és sikerrel versenyzett is. Ezek a járművek életének egy fontos és meghatározó szakaszát képviselik, hiszen egyrészt ezek alapvetően meghatározták konstruktőri tevékenységét és fejlődését, másrészt a versenyzés szeretete és a sikeres versenyautók emelték a szakma igazi nagyjai közé Porschét. Nem utolsósorban pedig ennek is köszönhető, hogy a génállományban hordozott örökségét hasznosítva fia, Ferry 1948-ban sportautók építésébe fogott. Ezeket a csodálatos gépeket látta apja körül kisgyerekként, formálódásának éveiben, nyilvánvalóan nagy hatással volt rá édesapja munkája. A Daimler és Auto Union versenyautók, amelyek a ’10-es és a ’30-as évek között Ferdinand Porsche kézjegyét viselték, egy külön sorozatot is megérnének, így most ugrunk egyet a harmincas évek közepére, hogy folytassuk a négykerék-hajtású járművek több mint százéves hagyományának felelevenítését. Ám ehhez egy Hans Stuck nevű úriemberrel kell előbb megismerkednünk.

Ferdinand Porsche és Hans Stuck 1934-ben

Ferdinand Porsche és Hans Stuck 1934-ben egy Auto Union versenyautóval a Brnói Nagydíjon

Bővebben

Biztos lábakon a Landwehr-Zug

Sorban következő alanyunk nem négykerék-hajtású, ám nem is összkerékhajtású, mégis korában megdöbbentő terepjáró-képességekkel rendelkezett. Ráadásul egyben ez Ferdinand Porsche első vasúti járműve is…

Ne ugorjunk egyből a közepébe, hiszen az előző részben, a világ egyik első összkerékhajtású automobilja kapcsán már megígértük, hogy Ferdinand Porsche életpályáját is kicsit bővebben kifejtjük három korai találmánya kapcsán. Az elektromosság bűvöletében élő fiatal mérnök ugyanis a villanyautókkal rendkívül nagy sikerre és elismertségre tett szert. Mint említettük az előző fejezet végén, nem ült babérjain, hanem rögtön megoldással szolgált az akkoriban még valóban gyermekcipőben járó villanyautózás legnagyobb problémájára.

Lohner-Porsche Semper Vivus (1900)

Lohner-Porsche Semper Vivus (1900)

Bővebben

Biztos lábakon a Lohner-Porsche

Vigyázat, csalok! Négykerék-hajtású Porschékról mesélünk új sorozatunkban, azonban legtöbbjük nem a különböző terepakadályok legyőzése érdekében kapott ilyen rendszert, ráadásul egyiken sem szerepel a jellegzetes Porsche-pajzs. Még csak nem is mindegyik összkerékhajtású, azonban olyan is akad majd, amelyiknek 11 (!) tengelye hajtott.

Egyszerű a trükk, kezdetnek Ferdinand Porsche három korai remekművéről ejtünk szót gyors egymásutánban, azután szusszanásnyi idő után folytatjuk további „négykerekes” Porsche termékekkel. E műszaki bravúrok leírását kicsit kiszínezzük a zseniális mérnök életéről szóló családi história egy újabb fejezetéből az ifjonti évek eseményeivel is. Így inkább részekre tagoltuk az egyébként egymáshoz sok tekintetben kötődő Porsche-járművekről szóló mesét, hogy még jobban megismerhessük a mögöttük álló embert. Az már nyilván mindenkinek egyértelmű, hogy Ferdinand Porsche számos területen úttörőnek számított. Sok ma általánosnak számító megoldás ötlete az elsők között az ő fejéből pattant ki, ilyen például az elsőkerék-hajtás. Olyan nóvumokkal is előállt azonban, amelyeket még ma is a „high-tech” kategóriába sorolunk, gondoljunk csak a hibrid hajtásláncra vagy a kerékagymotorra. Ráadásul ő tervezte az egyik első négykerék-hajtású „ló nélküli szekeret” is! Ám ahhoz, hogy megértsük a „La Toujours Contente” különlegességének mikéntjét és miértjét, elevenítsük fel Ferdinand korai éveit!

Lohner-Porsche az 1900-as párizsi világkiállításon

Lohner-Porsche az 1900-as párizsi világkiállításon

Bővebben

A legenda születése

Amikor 1963 őszén a Frankfurti Autókiállításon lehullott a lepel a Porsche 901-ről, az elképedt látogatók egy több, mint egy évtizedig tartó fejlesztés gyümölcsében gyönyörködhettek. Sorozatunk második részében azt nézzük meg, milyen kanyargós úton jutott el a Porsche a 911-hez.

Porsche 911

Gyorsan essünk túl a legnehezebb mondaton: nem a Porsche 911 az első négyüléses Porsche. Sőt, még azt is nyugodtan hozzátehetjük: nem a 911 az első olyan négyüléses Porsche, amelyből több egyforma darab épült. Most, hogy ezt tisztáztuk, szaladjunk gyorsan végig a 2+2 üléses Porschék históriáján.

Bővebben